Szerbia megnyerte a 27. Stevan Ćele Vilotić Emléktornát2021.09.07.
![]() A 3. forduló mérkőzéseivel lezárult a 27. Stevan Ćele Vilotić Emléktorna, amely szeptember 2. és 7. között került megrendezésre Szabadkán, Kúlán, Zentán és Topolyán. Három győzelemmel a szerb válogatott megérdemelten szerezte meg a trófeát, Magyarország a második helyezett, harmadik helyen Azerbajdzsán, negyediken pedig Montenegró csapata végzett. ... |
|
A Spartak női focistáinak díszfelvonulása és ünnepélyes fogadtatásuk2021.06.04.
![]() A Spartak női labdarúgói tegnap Čačakon megnyerték a Szerb Kupát, így ebben az idényben kettős bajnoki címet szereztek. A čačaki döntő mérkőzésen a lányok szurkolócsapatát Szabadka polgármestere, Stevan Bakić is erősítette. Hazaérkezésük után az önkormányzat és a Szabadkai Sportszövetség díszfelvonulást és ünnepi fogadást rendezett a sikeres labdarúgónőknek. A szabadkaiaknak ma alkalmuk volt üdvözölni a szerbiai bajnoknőket, akik a Kelebiai Ménes lovaskocsijaival vonultak végig a város utcáin. ... |
|
Befejeződött a Szerbiai Sakkszövetség által szervezett 14. Kadét Sakkfesztivál2021.05.09.
![]() Szabadkán, a Pátria szállodában befejeződött a Szerbiai Sakkszövetség által szervezett 14. Kadét Sakkfesztivál. A verseny egybegyűjtötte Szerbia legtehetségesebb ifjú sakkozóit, több kategóriában – villámsakkban, gyorsított játszmában és standard sakkban, valamint a sakkproblémák megoldásában. ... |
|
Darja Suvirgyonkova és Lazar Milićević az ITF torna győztesei2020.09.20.
![]() A szabadkai Spartacus TK pályáin tartották meg az ITF Grade 5 férfi és női ifjúsági tenisztornáját 18 éves korig. Egyéniben a nőknél Darja Suvargyonkova, a férfiaknál Lazar Milićević nyerte a tornát. A legjobbaknak járó serlegeket Nataša Aleksić, a Városi Tanács sportért és ifjúságért felelős tagja, Milan Vučković, a Spartacus TK elnöke, valamint Dejan Vuković, a Szabadkai Sportszövetség főtitkára nyújtotta át. ... |
|
Megtartották a Séta napját2020.09.12.
![]() A Spartak Hegymászó Klub csatlakozott a hegymászó egyesületekhez, amelyek a sétát egészséges életmódformaként népszerűsítik. Az idei Séta napja rendezvényt a járványügyi helyzet miatt két pályán tartották meg. Hozzávetőlegesen száz szabadkai sétált a 13 kilométer hosszú ösvényeken. Tiszteletben tartva a járvány terjedése megelőzésére vonatkozó szabályokat a rendezvény tömeges gyülekezés és közös sétára indulás nélkül zajlott. Szabadka Város az idén is támogatta a rendezvényt. ... |
|
Elismerések a legjobb sportolóknak a Vermes Lajos-érem akció keretében2020.02.12.
![]() A legjobb szabadkai sportolóknak a Vermes Lajos-érem akció keretében ma a Spartak Étteremben átnyújtották a sportolói elismeréseket. A sportolók mezőnyében az első helyet Nagy Szebasztián, a Spartacus birkózója érdemelte ki, a legjobb klubnak pedig a Spartacus Női Labdarúgó Klub bizonyult. Vermes Lajos-érmet kapott még a második helyezett Violeta Slović (Spartacus NLK), valamint Kajdocsi Tamás (Spartacus Súlyemelő Klub) a harmadik helyen. Az előző évekhez hasonlóan Vermes-plakettet kaptak azok a sportolók, akik a versenyeken a negyediktől a tizedik helyig végeztek. ...
|
|
Szerbia nyerte a tornát2019.09.10.
![]() Szabadkán befejeződött a Stevan Vilotić Ćele-ről elnevezett 26. labdarúgó emléktorna, amelyet az U-19-es válogatottak számára rendeztek. A tornát a fiatalabb korosztályok kimagasló edzője, Ćele, valamint az ötletgazda Ivica Kajdoči emlékének szentelik. Idén a házigazda Szerbia válogatottja mellett Magyarország, Izrael és Montenegró vett részt a tornán. ... |
|
Nagy ökölvívó-órát tartottak a Jovan Jovanović Zmaj ÁI-ban2019.01.30.
![]() Szabadka ma vendégül látta Nenad Borovčanint, a Szerb Ökölvívó Szövetség elnökét és munkatársait, akik Észak-Bácskában népszerűsítették az Ökölvívás olimpiai iskolája elnevezésű projektet. A projekt keretében a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában nyilvános ökölvívó-órát tartottak, ezt követően pedig a Szerb Ökölvívó Szövetség küldöttsége ellátogatott a Spartacus Ökölvívó Egyesületbe és értékes sportfelszerelést adott át. ... |
|
Goran Marinkovićot egyhangúlag megválasztották a Szerb Sportszövetség főtitkárává2018.05.20.
![]() Goran Marinkovićot, a Szerb Sportszövetség eddigi megbízott főtitkárát Davor Štefaneknek, a Szövetség elnökének a javaslatára a jelenlevő 169 küldött egyhangú szavazatával megválasztották a Szerb Sportszövetség főtitkárává. A megbízott főtitkár az elmúlt öt hónap alatt szemmel látható eredményeket ért el a Szerb Sportszövetségben, ezzel is igazolva Davor Štefanek döntését, hogy ő irányítsa ebben a tisztségben a Szerb Sportszövetséget. ... |
|
A Lampone meridian nyerte a 45. újévi kispályás labdarúgó-tornát2018.01.14.
![]() A ma esti döntőkkel véget ért a 45. újévi kispályás labdarúgó-torna. A győztesnek járó serleget és a 400.000 dináros csekket a felnőttek mezőnyében a Lampone meridian csapata nyerte, amely a döntőben 8:3 (5:1) arányban bizonyult jobbnak a Šeki enterijeri Real impex csapatánál. Az első újévi gyermek-torna (2009-es korosztály) győztese a Szabadka LK együttese lett, amely a döntőben nagy csata és lendületes mérkőzés után minimális, 1:0 arányú győzelmet aratott az Arena ellen. ... |
|
Átnyújtották az elismeréseket Szabadka legjobb sportolóinak2017.12.27.
![]() Szabadka legjobb sportolója 2017-ben a felnőttek mezőnyében Davor Štefanek, a fiatalok között Kajdocsi Tamás, a pionírok mezőnyében pedig Filip Mandović lett. A legjobb sportegyesület a Spartacus Birkózó Klub, a második a Spartacus Női Labdarúgó Klub, a harmadik pedig a Spartacus Vojput Kézilabda Klub. ... |
|
Megkezdődött a Dr. Boriša Karadžić Nemzetközi Sakk Emléktorna2017.10.28.
![]() Ma a palicsi Vigadó Kongresszusi termében ünnepélyesen megnyílt a II. Dr. Boriša Karadžić Nemzetközi Nyílt Sakk Emléktorna. A szervező a Spartacus Sakk Klub, Dragan Božinović, a szervezőbizottság szavai szerint a cél az, hogy a torna hagyományossá, ismertté váljon, s hogy beépüljön Palics idegenforgalmi kínálatába. Božinović megköszönte Szabadka Városnak, valamint a Karadžić családnak is a jelentős segítséget, amely lehetővé tette a torna zavartalan megszervezését, s hogy a legjobbak pénzdíjban részesüljenek. ... |
|
Szerbia válogatottjáé a győztesnek járó serleg2017.09.05.
![]() Szerbia válogatottja nyerte a 24. Stevan Vilotić – Ćele Labdarúgó Emléktornát. A fiatal sa sok a döntőben Izraelt múlták felül 3:1 arányban. A mérkőzés kezdete nem ígért sok gólt, de nemzeti válogatottunk játékosai a második félidőben megcsillogtatták tudásukat és megérdemelten nyerték el a torna serlegét. A szerb válogatottból S. Jovanović a 40. és Joveljić a 73., illetve a 90. percben (11-esből) volt eredményes, Izrael gólját pedig Almog szerezte a 46. percben. ... |
|
Megkezdődött Szabadka Város gyermek Labdarúgó Fesztiválja2017.08.25.
![]() A szabadkai Városi Stadionban hivatalosan is megnyílt a 2017. évi szabadkai nemzetközi gyermek labdarúgó fesztivál, amelyet a Városi Stadion pályáin rendeznek meg augusztus 25-e és 27-e között. A tornára valamivel több mint hetven csapat nevezett be hét korcsoportba sorolva. ... |
|
Átnyújtották a Vermes Lajos-érmeket2017.02.24.
![]() Ma átnyújtották a Vermes Lajos-érmeket annak az akciónak a keretében, amelynek célja népszerűsíteni Szabadka legjobb sportolóit. Ezzel befejeződött a 11. idény, amelyben az elismeréseket sajátos szavazással ítélik oda: a zsűri 30 tagja, újságírók, sportmunkások, edzők a médiapartner Subotičke novine hasábjain nyilvánosan mondtak véleményt a sportolók és egyesületek eredményeiről, ezúttal a 2016-os évre. ... |
|
Goran Marinković a szabadkai Sportszövetség új titkára2016.11.14.
![]() Szabadka Város Sportszövetsége Közgyűlésének rendes ülésén, amelyet csütörtökön, november 10-én tartottak meg, a szervezet új titkárává Goran Marinkovićot választották meg. A Városháza Média Központjában megtartott mai sajtótájékoztatón az új titkárt Nemanja Simović, a szabadkai Városi Tanács sportért és ifjúságért felelős tagja mutatta be. ... |
|
Bemutatták a Spartacus NKK új elnökét2016.11.14.
![]() Nemanja Simović, a Városi Tanács sportért és ifjúságért felelős tagja ma a Városháza Média Központjában megtartott sajtótájékoztatón bemutatta Dragan Vidakovićot, a Spartacus Női Kosárlabda Klub új elnökét. ... |
|
Davor Štefanek a Spartacus Birkózó Klub elnöke2016.09.28.
![]() A Spartacus Birkózó Klub közgyűlésének ma esti rendkívüli ülésén változás történt a klub élén. Andrija Romić elnök magán okokra hivatkozva benyújtotta visszavonhatatlan lemondását, helyére a közgyűlés Davor Štefaneket választotta meg. ... |
|
A Spartacus Birkózó Klub bemutatta az erősítéseket2016.09.28.
![]() A Spartacus Birkózó Klub jelentősen megerősödve tekint az új versenyévad elé, azzal az egyértelmű céllal, hogy megszerezze az országos bajnoki címet - jelentették be a Városháza Média Központjában megtartott mai sajtótájékoztatón. A klub erősítései a következők: Aleksandar Maksimović (Partizan), Gazdag Krisztián (Potisje Magyarkanizsa) és Nagy Tamás (Zenta), akik a tapasztalt Davor Štefanek, Dejan Franjković, Vujadin Bosnić és a többi szabadkai birkózó társaságában kísérelik meg városunknak visszaszerezni a bajnoki címet. ... |
|
Beharangozták a 23. Stevan Vilotić – Ćele Labdarúgó Emléktornát2016.08.30.
![]() Szabadka ismét a Stevan Vilotić – Ćele Labdarúgó Emléktorna házigazdája lesz, amelyet ezúttal huszonharmadszor szerveznek meg. A tornát szeptember 1-je és 5-e között rendezik meg hat válogatott részvételével. Ezek Franciaország, az USA, Izrael, Ukrajna, Magyarország és Szerbia. Az első torna megszervezését Ivica Kajdoči sportújságíró kezdeményezte, hogy méltó emléket állítson a fiatal labdarúgók egyik legkiemelkedőbb és legjobb edzőjének. ... |
|
Megnyílt a Palics Open 2016 tenisztorna2016.07.26.
![]() A Palics 1878 Tenisz Klub pályáin ma este ünnepélyesen megnyílt a Palics Open 2016 női hivatásos tenisztorna, amelyet immár 13. alkalommal rendeznek meg. A tornát Nebojša Daraboš, a szabadkai Városi Tanács turizmusért, beruházásokért és nemzetközi együttműködésért felelős tagja nyitotta meg, az egybegyűlteket pedig külön köszöntötte Siniša Kalinić, a Palics 1878 TK elnöke, Ljubiša Đorđević, a torna szervezőbizottságának elnöke és Milan Jerinkić, a Vajdasági Tenisz Szövetség elnöke. ... |
|
Fogadás Sreten Damnjanović tiszteletére2016.06.01.
![]() Maglai Jenő, Szabadka polgármestere és Vjekoslav Ostrogonac, a Városi Tanács sportért, ifjúságért és turizmusért felelős tagja ma a Városházán fogadták Sretena Damnjanović világ- és Európa-bajnok birkózót, a későbbi rendkívül eredményes edzőt abból az alkalomból, hogy 2016. május 26-án Belgrádban a Népképviselőházban megtartott ünnepségen életművéért megkapta a Szerb Sportszövetség Májusi Díját. Ez Damnjanović második Májusi Díja. Az elsőt még aktív versenyzőként kapta 1972-ben. ... |
|
Fogadás az Ivan Sarić Műszaki Iskola futsal csapata tiszteletére2016.04.14.
![]() Vjekoslav Ostrogonac, a Városi Tanács sportért, ifjúságért és turizmusért felelős tagja ma a Városháza Kék termében fogadta az Ivan Sarić Műszaki Iskola futsal csapatát, amely Szerbia képviseletében vett részt a középiskolák futsal világbajnokságán. A versenyt a horvátországi Porečben rendezték meg 2016. április 3-a és 10-e között. A szabadkai együttes a 22 ország 23 csapatának versengésében a 12. helyet szerezte meg. ... |
|
Megtartották a 17. Szuper Enpi Karate Kupát2016.03.20.
![]() A Szuper Enpi Karate Kupát immár 17. alkalommal rendezték meg Szabadkán az Enpi Karate Klub szervezésében. Különböző korosztályokban 12 európai ország 1.620 versenyzője indult, akik ezt a tornát formaellenőrzésre használták ki a küszöbönálló Európa-bajnokság előtt, amelyet a németországi Nürnbergben tartanak. A szervezők 16 küzdőteret állítottak fel, tizenkettőt a nagyteremben, négyet pedig az asztalitenisz-csarnokban, a sétaerdei Sportcsarnok emeletén, ahol a legfiatalabbak vetélkedtek 10 éves korig. ... |
|
A Kuća zdravlja csapata nyerte az újévi kispályás labdarúgó-tornát2016.01.06.
![]() A Kuća zdravlja csapata nyerte meg a 43. kispályás labdarúgó-tornát, miután a döntőben 4:1 arányban győzött a Real impex Šeki enterijeri együttese ellen. A döntőt a Sportcsarnok zsúfolásig megtelt nézőtere előtt játszották, a kispályás labdarúgás szerelmesei pedig a döntő résztvevőinek látványos megmozdulásaiban gyönyörködhettek az egyébként gazdag program keretében. ... |
|
Átnyújtották a 2015. évi elismeréseket a legjobb szabadkai sportolóknak2015.12.19.
![]() Az Év Sportolója hagyományos akciót hosszú évek óta együttesen szervezi Szabadka Város, a Szabadkai Sportszövetség és a Subotičke novine hetilap. A legjobb szabadkai sportolóknak és egyesületeknek a Városháza Dísztermében ma este nyújtották át a 2015. évi teljesítményekért odaítélt serlegeket és elismeréseket. ... |
|
Bajmoki téli kispályás labdarúgótorna2015.12.10.
![]() - A bajmoki Sportcsarnokban 2015. december 28-a és 2016. január 17-e között rendezik meg a második téli kispályás labdarúgótornát – jelentette be a Városháza Média Központjában megtartott sajtótájékoztatón Vjekoslav Ostrogonac, a Városi Tanács sportért, ifjúságért és turizmusért felelős tagja. ... |
|
Fogadás az Európai Gyeplabda Szövetség (EHF) küldöttsége tiszteletére2015.11.24.
![]() Ilija Maravić, a szabadkai Városi Képviselő-testület elnöke és Vjekoslav Ostrogonac, a Városi Tanács sportért, ifjúságért és turizmusért felelős tagja ma a Városháza Zöld termében fogadta Marijke Fleurent, az Európai Gyeplabda Szövetség (EHF) elnök-asszonyát és munkatársait. A találkozón jelen voltak az országos és a tartományi gyeplabda szövetségek valamint a szabadkai Spartacus Elektrovojvodina Gyeplabda Klub képviselői is. ... |
|
Szabadka a leányifjúsági röplabda Balkán-bajnokság házigazdája2015.08.25.
![]() Szabadka még egy nemzetközi sportesemény házigazdája. Alig fejeződött be a kadet Birkózó Európa-bajnokság, a sétaerdei Sportcsarnokban augusztus 25-e és 29-e között rendezik meg a leányifjúsági Balkán-bajnokságot, amelyen Szerbia számít az egyik fő esélyesnek. A szerbi röplabdázó lányok számára ez a bajnokság formajavító verseny egyben, mivel Porto Ricóban 2015. szeptember 11-e és 19-e között rendezik meg a világbajnokságot. ... |
|
Megtartották a 33. Vajdasági Arany Kesztyűt2015.07.12.
![]() Ma Szabadkán befejeződött a 33. Vajdasági Arany Kesztyű ökölvívó torna. A fiatal ökölvívók (1997/1998) kategóriájában 19 ország 128 versenyzője lépett ringbe. A legtöbb versenyző, 20 Kazahsztánból érkezett, Oroszországot 13 ökölvívó képviselte, Magyarország 11, Ukrajna és Lengyelország 10-10, az USA 9, Szerbia és Skócia pedig 8-8 ökölvívót nevezett. ... |
|
A szabadkaiak voltak a legsikeresebbek a XI. Vajdasági Munkásolimpián2015.07.10.
![]() Maglai Jenő Szabadka Város polgármestere és Vjekoslav Ostrogonac, a Városi Tanács sportért, ifjúságért és turizmusért felelős tagja ma a Városháza Kék termében fogadta a Szenttamáson július 3-a és 5-e között megtartott XI. Vajdasági Munkásolimpián részt vett szabadkaiak küldöttségét. A versenyen a szabadkaiak voltak a legtömegesebbek és a legsikeresebbek, ugyanis 14 aranyérmet (9 csapat- és öt egyéni), valamint 11 ezüst- és 12 bronzérmet szereztek. ... |
|
Szertornász felszerelés általános iskoláknak2015.07.01.
![]() A Su Tim iskolai sporttal foglalkozó egyesület adományként szertornász felszerelést (svédszekrényeket, tornapadokat, kis és nagy tornaszőnyegeket, trambulinokat, dobbantókat, futófilceket, kápákkal ellátott lovakat, tornazsámolyokat, korlátokat) juttatott négy szabadkai általános iskolába. Ezek a Jovan Jovanović Zmaj, az Ivan Milutinović, a Đuro Salaj és a Žarko Zrenjanin. Az autistákat segítő egyesület, a Partizan Szertornász Egyesület, a belgrádi Sport- és Testnevelési Kar, valamint a belgrádi Matica Sokol Egyesület ugyanilyen adományt kapott. A támogatást a holland Gyermek-sportfejlesztési Alapítvány biztosította. ... |
|
Beharangozták a kispályás labdarúgó tornát és a strandröplabda-tornát2015.05.29.
![]() Vjekoslav Ostrogonac, a Városi Tanács sportért, ifjúságért és turizmusért felelős tagja és Tóth Róbert, a Stadion KKV igazgatója a Városháza Média Központjában megtartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy nyári kispályás labdarúgó tornát tartanak a Május elseje utcai pályán, valamint női és férfi strandröplabda-tornát rendeznek a sétaerdei uszodában. ... |
|
Fogadás a Spartacus FRK fiataljai számára2015.05.12.
![]() Vjekoslav Ostrogonac, a Városi Tanács sportért, ifjúságért és idegenforgalomért felelős tagja ma a Városháza Kék termében fogadta a Spartacus Férfi Röplabda Klub ifjúsági csapatát, akik a nemrégiben megtartott országos bajnokságon megszerezték a II. helyet, s ezzel a klub történetének egyik legnagyobb sikerét érték el. ... |
|
Megtartották a körzeti atlétikai bajnokságot2015.05.05.
![]() Szabadka Város Iskolai és Testnevelő Tanárai Sportszövetségének szervezésében a Városi stadionban megtartották az általános és középiskolai tanulók körzeti atlétikai bajnokságát. A versenyre 18 általános iskola és minden középiskola nevezett versenyzőket, egyéniben és csapatban, hat versenyszámban és váltófutásban. Az egyes versenyszámok győztesei május 14-én Újvidéken részt vesznek a regionális bajnokságon, amelyről a legjobbak eljutnak az országos bajnokságra, amelyet az idén a kopaoniki Brzećen rendeznek meg. ... |
|
Megtartották a 2015. évi Trimbit2015.05.01.
![]() A Sport Mindenkinek Szövetség Szabadka Város sport- és ifjúságügyi reszortjával együttműködve május 1-jén megszervezte a 2015. évi Trimbi ingyenes túráját mindenki számára. A résztvevők a kikapcsolódás (séta, kerékpározás, rollerezés) mellett értékes ajándékokat is nyerhettek. Összesen több mint 360-an vettek részt a megmozdulásban, ez 50 százalékkal több a tavalyinál. ... |
|
Kezdődik a motoros idény2015.04.22.
![]() Az V. Nemzetközi Jótékonysági Open Season Partyval kezdetét veszi az Old Bikers Motoros Klub új idénye. A találkozót szombaton, április 25-én 10 órai kezdettel rendezik meg Hajdújáráson az Old Bikers Motoros Klub szervezésében. ... |
|
A Spartacus IKK kölyökcsapatának sikere2015.04.01.
![]() A Spartacus Ifjúsági Kosárlabda Klub U15-ös együttese a Futakon most befejeződött tartományi bajnokságon megszerezte az első helyet, s ezzel együtt az országos bajnokságon való részvételi jogot. Az országos bajnokságot április 15-e és 19-e között Kraljevóban rendezik meg nyolc körzet 12 csapatának a részvételével. A futaki torna legjobb játékosává Nebojša Mickićet, a Spartacus játékosát kiáltották ki, aki a három mérkőzésen 84 pontot dobott – mondta a Városháza Média Központjában megtartott sajtótájékoztatón Vjekoslav Ostrogonac, a Városi Tanács sportért, ifjúságért és turizmusért felelős tagja. ... |
|
Megkezdődött a női ökölvívók 4. Nemzetek kupája2015.01.12.
![]() A sétaerdei Sportcsarnokban ma megkezdődött a női ifjúsági, leány és felnőtt ökölvívók 4. Nemzetek kupája. A tornán három kontinens 20 országából 172 versenyző indul, közülük 22 Szerbiából. ... |
|
Újabb szabadkai sportsiker2014.09.04.
![]() Kajdocsi Tamás szabadkai ifjúsági olimpiai ezüstérmes sportolót fogadták ma a Városházán ... |
|
A Birkózó Világszövetség végrehajtó szervének tagjai Szabadkára látogattak2014.09.03.
![]() Annak kapcsán, hogy a Szerb Birkózó Szövetséget bízták meg az olimpiai versenyszámok serdülő birkózó Európa-bajnokságának a megszervezésével, a Spartacus Birkózó Klubot és Szabadka Városát pedig a technikai szervezéssel, a Birkózó Világszövetség (FILA) és az Európai Birkózó Tanács (CELA) megbízásából Szabadkára látogatott Ceno Cenov Bulgáriából és Teodorosz Hamakosz, Görögországból, a CELA elnöke és alelnöke, a FILA Bürójának, a Birkózó Világszövetség legfelső végrehajtó szervének a tagjai. ... |
|
Nikola Kujundžić a 100 isztriai mérföld elnevezésű ultramaratonon2014.04.23.
![]() Nikola Kujundžić, a Paligo Palus Ultramaraton Klub tagja sikerrel szerepelt a 100 isztriai mérföld elnevezésű hegyi maratonon, amelyet április 11-e és 13-a között rendeztek meg Isztriában. ... |
|
Otvoreno prvenstvo jugoistočne Evrope u jedrenju2010.05.05.
![]() Dolaskom prvih učesnika u sredu 5. maja, pa do nedelje, 9. maja, na Palićkom jezeru kraj Subotice održaće se Otvoreno prvenstvo Jugoistočne Evrope u klasi optimist. Za četvrtak, 6. maj, od 20 sati planirano je svečano otvaranje. Regate će se održavati od 7. do 9. maja, trke počinju od 10 sati, svaki ... |
|
A Spartak-Hemofarm női kosárlabdameccs nem okozott meglepetést2010.02.27.
![]() Nem hozott meglepetést az első „A" női kosárlabda liga tizenkilencedik forulója. A szabadkai Sportcsarnokban a verseci Hemofarm kosárlabdázónői 84:62 (21:21, 19:13, 21:15, 23:13). Leverték a Spartak csapatát. Habár a Hemofarm már nem mondható legyőzhetetlen csapatnak, a szabadkai lányok számára ... |
|
Ismét diadalmaskodott a Spartak női röplabdacsapata2010.02.20.
![]() A Spartak női röplabdacsapatát eddig a Crvena zvezdán kívül senki sem győzte le az utóbbi néhány hazai és nemzetközi versenyen, s ez a Vizurának sem sikerült. A Mini liga harmadik fordulójában 3:1-es győzelmével (21:25, 25:20, 25:11, 25:16) a Spartak matematikailag is biztosította a play off ... |
|
A Spartak tizennyolcadik győzelme2010.02.20.
![]() A Spartak kosárlabdázói folytatták a győzelmi sorozatot, ugyanis 102:66 arányban (26:23, 25:22, 28:10, 23:11) leverték a Stari Banovciból érkező Dunav csapatát, s ezzel már a tizennyolcadik győzelmüket szerezték meg az Első szerb liga ugyancsak tizennyolcadik fordulójában. Ez a nagyarányú győzelem a második félidőben mutatott kitűnő játéknak köszönhető. ... |
|
A Spartak női röplabda csapata már a kupadöntőben2010.02.17.
![]() A Spartak női röplabda csapata 3:0-ra (25:17, 25:23, 25:22) legyőzte a Kleka csapatát, s ezzel bejutott a szerb női röplabda-kupa döntő tornájára. A negyeddöntő első mérkőzésén 3:2-es eredménnyel a Klek jutott előnyhöz, viszont a visszavágón a szabadkai csapat fölényes, 5:2 arányú győzelmet aratott a Sportcsarnokban. ... |
|
Harangozó Vilmos emléktorna2010.02.14.
![]() A Harangozó Vilmos nevét viselő 35. asztalitenisz-torna Dragan Subotić és Tápai Éva egyéni győzelmével ért véget. A párosok versenyében a férfiak közül Bojan Crepulja és Lorencio Lupulesku voltak a legeredményesebbek, míg a női párosok mezőnyében Gyurcsik Aliz és Aleksandra Radonjić győzedelmeskedett. ... |
|
Ösztöndíjak a sport fejlesztése érdekében2010.02.08.
![]() A Szabadkai Városi Tanács a hagyományokhoz híven továbbra is gondoskodni kíván a szabadkai sport jövőjéről, ugyanis a város 44 legígéretesebb sportolóját idén is támogatni fogja havi 4.000 dinár összegű ösztöndíjjal. Az erről szóló szerződést ... |
|
A Vojvodina bizonyult jobbnak a vajdasági rangadón2009.10.24.
Spartak Zlatibor voda - Vojvodina 0:1 (0:0).
A hazai labdarúgók vereséget szenvedtek a Vojvodina csapatától, s ezzel megszakadt az eddigi veretlenségi sikersorozatuk a Szuper ligában. ... |
|
Teniszpálya épült a Sonja Marinković Általános Iskolában2009.10.22.
A Sonja Marinković Általános Iskolában ma átadták át rendeltetésének az új teniszpályát a tartán borítású futópályával együtt, amit a Tartományi Sport- és Ifjúságügyi Titkárság finanszírozott, s amihez a város is hozzájárult a betonalap költségeinek fedezésével. A pálya értéke közel 3 millió dinár, és az iskola tanulóin kívül a polgárok is ingyenesen használhatják. ... |
|
Bemutatták A szabadkai kosárlabda története című könyvet2009.10.06.
Az önkormányzat sajtótermében ma bemutatták A szabadkai kosárlabda története 1942-től 2009-ig című könyvet. A kiadványt Nemanja Simović, a városi tanács ifjúsági és sportügyekkel megbízott tagja és a szerző, Tihomir Mišić ismertették. A könyv Sabadka Város Önkormányzata, a Tartományi Ifjúsági és sporttitkárság, ... |
|
Többrendeltetésű sportpálya Kisboszniában2009.10.06.
Kisboszniában ma ünnepélyes keretek között átadták rendeltetésének az új kézilabda- és focipályát. A 2,5 millió dinár értékű sportpálya kiépítését a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság finanszírozta. Tavaly a tartományi titkárság támogatásával kosárlabdapályát létesítettek Kisboszniában, ... |
|
Bemutatták A szabadkai kosárlabda története című könyvet2009.10.06.
Az önkormányzat sajtótermében ma bemutatták a Szabadkai kosárlabda története 1942-től 2009-ig című könyvet. A kiadványt Nemanja Simović, a városi tanács ifjúsági és sportügyekkel megbízott tagja és a szerző, Tihomir Mišić ismertették. A könyv Sabadka Város Önkormányzata, a Tartományi Ifjúsági és sporttitkárság, ... |
|
10.000 néző a Spartak Zlatibor voda és a Partizan mérkőzésén2009.10.04.
Spartak Zlatibor voda - Partizan 1:1 (1:1) ... |
|
Amerikai fociklub alakult Szabadkán2009.09.29.
A sajtóteremben ma bemutatták az újonnan megalakult szabadkai Spartanci Amerikai Futball Klubot, melynek elnöke, Dmitar Štrbac elmondta, honnan származik a sportklub megalakításának ötlete: " Mindig nagyon érdekelt ez a sportág, s ez ösztönzött arra, hogy megalakítsuk ezt a klubot. Tavaly decemberben hallottam, hogy néhány fiú rendszeresen összejön a Solid pályáján és amerikai focit játszik. ... |
|
A Spartak Zlatibor Voda csapata bejutott a szerbiai Lav-kupa nyolcaddöntőjébe2009.09.23.
Spartak Zlatibor voda - Bežanija 3:0 (0:0) ... |
|