Посетите Суботицу Дубра управа
Управа за капитална улагања АП Војводине
LAP za mlade
Program razvoja sporta Grada Subotice
Mreža za razvoj Subotice
Centar znanja o međuopštinskoj saradnji
Aktualitások

Lehelyezték a Caminada cég gyárcsarnokának alapkövét

2017.09.07.

Igor Mirović, a tartományi Kormány elnöke, Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Aldo Caminada, az olasz Caminada cég tulajdonosa ma a kisbajmoki Ipari Övezetben lehelyezték egy új gyár alapkövét. Az alapkőletételt követően Igor Mirović és Bogdan Laban megtekintették a palicsi Vigadót, ahol megkezdődik ennek a vidék turizmusának egésze szempontjából jelentős létesítménynek a felújítása.

11343_1.jpg

Aldo Caminada elmondta, hogy a Caminada részlege a Tim Plastic Csoport első nemzetközi gyára amelyet Olaszországon kívül építenek, és hogy hála a szuper-képes szerb állam intézményeinek a földvásárlástól számított alig hat hónapon belül megkezdődhet az üzem építése, ahol fröccsöntéssel műanyag öntőformákat gyártanak majd.

Ez a beruházás első üteme, amely egy 3.000 négyzetméteres csarnok építését öleli fel – mondta Caminada, majd hozzátette, hogy a következő öt év alatt a beruházás értéke eléri az ötmillió eurót, s hogy 50-70 dolgozónak ad majd munkát.

Mirović elmondta, hogy egy évvel ezelőtt a tartományban valamivel kevesebb, mint 19 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ma pedig már kevesebb mint 13 százalékos, a külföldi befektetőkkel való jó kapcsolatok bizonyítják a Vajdaság új arculatát.

Elmondta, hogy a jövedelemadóból, valamint a cégek nyereségadójából befolyó pénz lehetővé teszi az új ipari övezetekbe, a kommunális és a közlekedési infrastruktúrába, az egészségügybe való befektetéseket, miáltal javulás tapasztalható az élet és a munka minden területén, így Vajdaság lassan de biztosan ismét az élre áll.

Szavai szerint a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség a jövő héten írja ki az első pályázatot ösztönzési célú eszközök odaítélésére, amivel reményei szerint mind a hazai, mind pedig a külföldi cégek újabb lendületet kapnak a vállalkozások fejlesztéséhez.

– A végső cél nem csak a foglalkoztatás, hanem a bérek növelése is a magánszektorban, amely mindig magasabb, mint a bérnövekedés a közszférában. Ez kihat a gazdaság egészének a javulására. A Kormány által végzett több éves munka lassan meghozza gyümölcsét, s az eredmények láthatóak a gazdaság szerkezetében, különösen a Vajdaságban – hangsúlyozta Igor Mirović.

11343_2.jpg

Laban polgármester emlékeztetett rá, hogy hat hónappal ezelőtt írták alá a kisbajmoki Ipari Övezetben az 1,8 hektáros terület elidegenítéséről szóló szerződést Szabadka Városa és a 4 Cam cég újvidéki részlege, amelynek jogi képviselője Aldo Caminada, a Caminada cég tulajdonosa. A Szabadka Város tulajdonában levő építési telek elidegenítéséről szóló szerződést a versenytárgyalást (licitációt) követően írták alá.

-A kisbajmoki Ipari Övezet összes kapacitását kihasználtuk, így előttünk áll ennek az övezetnek a kibővítése. A Szerb Köztársaság Kormányának a támogatásával a hónap folyamán befejezzük a Vámterminált, amely egy korszerű ipari övezet lesz, amolyan város kicsiben, amelynek a tartalmait a befektetők igényeivel összhangban bővítjük – emelte ki Bogdan Laban.

A palicsi Vigadó megtekintését követően Igor Mirović kijelentette, hogy Palics a Vajdaság négy legfontosabb célállomásának az egyike, amelyen a tartományi Kormány a turisztikai vonzerő növelésére irányuló projekteket fog megvalósítani.

Laban polgármester elmondta, hogy a jelenleg is használatban levő helyiségek klimatizálására és a Vigadó jobb szárnyának a felújítására, a palicsi Nagypark rendezésére és felszerelésére a tartományi költségvetésből Szabadka Városnak a Vajdasági Nagyberuházási Igazgatóságon keresztül mintegy 78 millió dinárt juttatnak.

A befektetők megnyerése érdekében megfelelő tartalmakat kell biztosítanunk Palicson. Már folynak az előkészületek a jövő évre, s biztos vagyok benne, hogy a Köztársaság és a tartományi Kormány támogatásával az elkövetkező években is lesz mivel büszkélkednünk – mondta Bogdan Laban.

 A XX. század elején, szecessziós stílusban épült Vigadó és a Nagypark, az egyetlen szerbiai tájpark egyedülálló környezeti egységet alkotnak.

Az új gyár alapkőletételénél és a palicsi munkálatok bejárásánál jelen volt Nedeljko Kovačević, a Vajdasági nagyberuházási Igazgatóság igazgatója is.

11343_3.jpg

024 ÜGYFÉLKAPCSOLATI KÖZPONT
Szolgálati közlemények
Razvojni fond Vojvodine
Danube
Művelődési intézmények
Oktatási intézmények
Helyi közösségek
Sportegyesületek
Informator
Közműdíjak támogatása
Okirat rendelés
Helyi Adóügyi Titkárság
Tájékoztató
Fejlesztési stratégia
Desiré (2017.11.25. - 2017.12.03.)